A verseké volt a főszerep a legutóbbi Tehetség Pódium rendezvényen, amelynek ismételten a Frei Kávézó adott otthont.
2024-11-28,
Egyéb,
A Kaposvár-Somogy Megyei Tehetségsegítő Tanács Egyesület által immár hetedszer megrendezett program keretében ezúttal
Völgyi Krisztina (Táncsics Mihály Gimnázium tanulója, Klebelsberg Középiskolai Kollégium diákja; felkészítő: Ruchárd Mária) és
Gaál Dávid (a Marcali Berzsenyi Dániel Gimnázium egykori tanulója, jelenleg a Károli Gáspár Református Egyetem hallgatója) tolmácsolásában hallhatták a vendégek klasszikus és kortárs költők verseit.
Krisztina autentikus dallamokkal, megzenésített versekkel is tarkította a műsort.
A fellépő diákok szóltak eddig elért sikereikről, kiemelkedő eredményeikről is.
A jelenlévők örömmel fogadták a fiatalok produkcióit.