×
Főoldal Rólunk Hírek Tagok Tagozatok Partnereink Dokumentumok Pályázatok Díjazottjaink Galéria Kapcsolat

Légy a szakmád mestere! kiállítás

2025-04-04, Egyéb,
Légy a szakmád mestere! kiállítás

2025. március 31-én nyitotta meg kapuit iskolánkban a XIII. Légy a szakmád mestere! kiállítás, ahol a szakképzés tehetséges diákjai mutatkoznak be. A Kaposvár-Somogy Megyei Tehetségsegítő Tanács Egyesülettel közösen szervezett kiállításon 51 diák vett részt mesterművével, akiknek 30 felkészítő tanár nyújtott támogatást. Örömünkre szolgált, hogy több duális partneri együttműködéssel zajló projekt is megvalósult, illetve, hogy a kiállításon bemutatkozott a Digitális Közösségi Alkotóműhely is.

A pályamunkák 3 formában készülhettek el:
●    Írásbeli tervekkel, rajzokkal, fényképekkel, fotósorozatokkal a szakmai munkáról.
●    Saját szakmai produktumok, kész termékek és azokból álló bemutató anyag készítésével.
●    Szakmai versenyeken való részvétellel és az elért eredmények bemutatásával.
A mesterjelölt diákok bemutatkozó videót is készítettek, melyben megismerkedhettünk szakmájuk szépségével, a tanulók által elért kimagasló eredményekkel is.

A hétfőn tartott megnyitó ünnepségen a résztvevőket Gelencsér Attila (országgyűlési képviselő, az országgyűlés jegyzője), Tardi Tamás (Somogy Vármegyei Közgyűlés alelnöke), Borhi Zsombor (Kaposvár MJV alpolgármestere) és Weimann Gáborné (KSZC főigazgatója, a Kaposvár-Somogy Megyei Tehetségsegítő Tanács Egyesület alelnöke) köszöntötte, valamint az ünnepségen több tehetséges tanulói produkcióit is láthattuk, hallhattunk.

A megnyitó legfontosabb pillanatát az elismerések átadása jelentette. A színpadra hívott mesterjelöltek és oktatóik az elismerő oklevélen túl, köszönhetően támogatóinknak, tárgyjutalomban is részesültek.
A rendezvényt a következő szervezetek, vállalkozások támogatták:
•    Videoton Electro-PLAST Kft.
•    Kaposvári Villamossági Gyár Kft.
•    Magyar Cukor ZRT.
•    KOMÉTA 99 Zrt.
•    CAD Production Kft.
•    M-Autó Kaposvár Kft.
•    Autras Kft.
•    Ka-Span Kft.
•    Lakics Gépgyártó Kft.
•    Bázis Informatika
•    Slendy Pékség
•    Kacsó Gép Kft.
•    AutoCarma Szerviz Kft.
•    SPIRIT AUTÓ Kft.
•    Somogyi Kereskedelmi és Iparkamara
•    MATE Kaposvári Campusa
•    Kaposvári Szakképzési Centrum

A kiemelkedő szakmai munkájuk alapján díjazásban a következő tanulók és oktatók részesültek:
-    Videoton Elektro-PLAST Kft.– Kimpf Krisztián, Orsós Péter villanyszerelő tanulók, felkészítő oktatók: Bencs József és Máté Zoltán

-    Kaposvári Villamossági Gyár Kft.– Kátai Zoltán gépgyártástechnológiai technikus és Bruder Bálint gépi- és CNC forgácsoló tanuló, felkészítő oktató: Kovácsovics István, illetve Horváth Krisztián László hegesztő tanuló, felkészítő oktató: Harkány László

-    Kaposvári SZC Eötvös Loránd Műszaki Technikum és Kollégium – Maltesics Bálint és Orsós József gépi- és CNC forgácsoló, Récsei Bence Márk hegesztő tanulók, felkészítő oktató: Petes L. Tamás

-    Kaposvári SZC Jálics Ernő Szakképző Iskola és Szakiskola, - Gergó Katalin cukrász tanuló, felkészítő oktató: Andik Marianna, Kuruczi Máté szakács tanuló, felkészítő oktató: Horváth László, illetve Borda Klaudia pincér-vendégtéri szakember tanuló, felkészítő oktató: Bene Péter Norbert

-    MATE Móricz Zsigmond Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium, - Kremers Zoé lovász tanuló, felkészítő oktató: Nagy Gyula és Váncsodi Bence gazda, növénytermesztő tanuló, felkészítő oktató: Horváthné Petrás Viktória

-    Kaposvári SZC Nagyatádi Szakképző Iskola, - Balogh Nóra Borbála és Orsós Erika kereskedelmi értékesítő tanulók, felkészítő oktató: Balla Ildikó, Györkös Marcell Benjamin, Tóth Dániel gépi és CNC forgácsoló tanulók, felkészítő oktató: Klisz Tibor

-    Kaposvári SZC Lamping József Technikum és Szakképző Iskola, - Bogdán Zsolt fodrász tanuló, felkészítő oktató: Bogdán Krisztina, Zsalakovics Vanda, Babai Borostyán kozmetikus tanulók, felkészítő oktató: Zsoldos Katalin

-    Kaposvári SZC Barcsi Szakképző Iskola, - Csenki Levente gépjármű mechatronikus tanuló, felkészítő oktató: Filó István

-    Kaposvári SZC Széchenyi István Technikum és Szakképző Iskola, - Németh Vanda Lilla, Szabó Janka Zsófia kereskedő és webáruházi technikus tanulók, felkészítő oktató: Kocsis László Zsoltné, Kovács Barbara Bianka, Várkonyi Míra cukrász szaktechnikus tanulók, felkészítő oktató: Mihajlovits Róbert

-    Kaposvári SZC Rudnay Gyula Szakképző Iskola és Kollégium, - Mohai Erik és Németh Dániel Zsolt villanyszerelő tanulók, felkészítő oktató: Károlyi Norbert

-    Kaposvári SZC Dráva Völgye Technikum és Gimnázium, Lévai Levente erdésztechnikus tanuló, felkészítő oktató: Malgay Györgyi

-    Déli Agrár Szakképzési Centrum Kinizsi Pál Élelmiszeripari Technikum és Szakképző iskola, Beck Napsugár Alexandra, Fonai Cintia, Kassai Erika Rebeka, Tallián Róbert édességkészítő tanulók, felkészítő oktató: Varga László, Orsós Csaba pék-cukrász tanuló, felkészítő oktató: Tóth Tamás, Zóka József Flórián hentes és húskészítmény-készítő tanuló: felkészítő oktató: Márki Attila

-    Kaposvári SZC Nagyatádi Ady Endre Technikum és Gimnázium, - Kovács Máté szoftverfejlesztő-tesztelő tanuló, felkészítő oktató: Papp Péter, Máté Leila és Simon Alexa oktatási asszisztens tanulók, felkészítő oktató: Perger Péterné, Hobok Norbert gépgyártástechnológiai technikus tanuló, felkészítő oktató: Szakács Ibolya

-    Tolna Vármegyei SZC Hunyadi Mátyás Vendéglátó és Turisztikai Technikum és Szakképző Iskola, - Lucz Dóra, Molnár Rebeka, Pálfi Leia Alida és Gazdag Zita, Makk Fanni, Reitzi Kitti turisztikai szervező technikus tanulók, felkészítő oktató: Kudari Hedvig

-    PTE Szigeti-Gyula János Egészségügyi Technikum és Szakképző Iskola, - Peti Liliána általános ápoló tanuló, felkészítő oktató: Nyári-Kálmán Zsuzsanna, Kigyósi Virág egészségügyi ágazatban tanuló diák, felkészítő oktató: Pénzes Mária

-    Kaposvári Szakképzési Centrum Digitális Közösségi Alkotóműhelye, - Ferencz Zsombor, Varga Bálint, Szabó Attila elektronikai technikus tanulók, felkészítő oktató: Szabó Sándor

-    Kaposvári Zichy Mihály Iparművészeti Szakgimnázium, Technikum és Kollégium, - Gulyás Bori és Drüszler Zsófi kerámiaműves tanulók, felkészítő oktató: Beiczer Judit

A kiállítás április 3-ig volt látogatható az Eötvös aulájában, melyet több, mint 300 általános iskolás és látogató tekintett meg az egy hét alatt.

Sajtó megjelenéseink:
Bemutatkoztak a szakmák Kaposváron
Tizenharmadik alkalommal bizonyíthatták a fiatalok rátermettségüket a Légy a Szakmád Mestere! kiállításon
Légy a szakmád mestere! kiállítás az Eötvösben

A beszámolót összeállította: Takács Szilvia (műszaki-gazdasági tagozat vezetője)