Vásárolj okosan! projektverseny
A Kaposvár-Somogy Megyei Tehetségsegítő Tanács Egyesület Műszaki-Gazdasági Tagozata és a Kaposvári SZC Eötvös Loránd Műszaki Technikum és Kollégium a PÉNZ7 pénzügyi-vállalkozói témahéthez kapcsolódóan az idei évben 6. alkalommal hirdette meg a Vásárolj okosan! című projektversenyét.
A versenyre 27 középiskolás csapat jelentkezett, majd a beküldött pályamunkák közül a legszínvonalasabb kutatómunkát folytató 11 csapat jutott a döntőbe, melyre 2024. március 5-én került sor az Eötvös Technikumban. A rendezvény megnyitóján Sárdi Péter, a Kaposvár-Somogy Megyei Tehetségsegítő Tanács Egyesület elnöke és Takács Szilvia, az Egyesület műszaki-gazdasági tagozatának vezetője köszöntette a résztvevőket.
A versenyző 2 fős csapatoknak pályamunkájukban vásárlók befolyásolásának folyamatát kellett feltérképezniük. A verseny témája egy sokakat érintő kérdést járt körbe, hisz a kereskedők egyre újabb területeken és újabb módszerekkel igyekeznek elérni, hogy forgalmukat növelni tudják, hogy a versenytársak közül őket válasszuk. De hasonlóan fontos számukra az is, hogy az értékesítést szinten tudják tartani, meglévő vevőkörüket meg tudják tartani.
A téma feldolgozása során a csapatok a következő kérdésekre keresték a választ:
• Mik a vásárlási folyamat lépései?
• Az egyes lépéseknél milyen módszerekkel lehet hatni a vásárlókra?
• Melyek a befolyásolás eszközei?
• Mennyiben más az ünnepek marketingje?
• Milyen összefüggés van a karácsonyi hangulat megteremtése és a vásárlási szokásaink között?
• Tényleg belesétálunk a bevásárlóközpontok „karácsonyi csapdájába”?
• Hozz konkrét példákat a manipuláló módszerekre!
• Különböznek-e az üzletláncok módszerei?
A döntőbe jutott csapatok 10-10 perces előadásban mutatták be pályamunkáikat, melyek közül a Péter Dániel, az OTP Kaposvári Fiókjának vezetője és az Eötvös oktatóiból álló szakmai zsűri a Nárai Angéla és Lukács Vivien (Siófoki SZC Hikman Béla Szakképző Iskola) munkáját találta a legkiemelkedőbbnek. A dobogóra a Bogdán Gréta, Tamasián Bernát (Kaposvári SZC Eötvös Loránd Műszaki Technikum és Kollégium) és Hartmann Zsófia, Erdős Liza (Kaposvári SZC Dráva Völgye Technikum és Gimnázium) alkotta csapatok állhattak még fel.
A döntősök az elismerő oklevélen túl a rendezvényt támogató szervezetek (OTP Bank Nyrt., Kovács ABC, KSMTSTE, Kaposvári Szakképzési Centrum) ajándékcsomagjait vehették át Péter Dánieltől, az OTP Kaposvári Fiókjának vezetőjétől.