×
Főoldal Rólunk Hírek Tagok Tagozatok Partnereink Dokumentumok Pályázatok Díjazottjaink Galéria Kapcsolat

Lezajlott a SZÓLALJ MEG BÁTRAN!

2022-06-09, Egyéb,
Lezajlott a SZÓLALJ MEG BÁTRAN!

Az idegen nyelvi tagozat 2022. május 24-én rendezte meg a Szólalj meg bátran idegen nyelvi szituációs versenyt.

A rendezvénynek a Kaposvári Klebelsberg Középiskolai Kollégium adott otthont.  A résztvevők Kaposvár hat középfokú oktatási intézményéből érkeztek. Összesen kilenc csapat nevezett. Német, olasz és angol nyelvekből vállalták, hogy teljesítik a feladatokat, melyek közül az első megmérettetés során váratlan szituációkban kellett idegen nyelven kommunikálni a helyzetnek megfelelően. Összesen négy helyszínen négy különböző élethelyzet várta a csapatokat.
A nap második részben előre megadott témák közül szabadon választva kellett a már korábban elkészített rövid filmet bemutatni a csapatoknak. A vetítés után reflexiót is várt a zsűri, melyben a munka előkészületi fázisainak, a feladat végrehajtási tervének, a munkaelosztásnak és a technikai kivitelezésnek az összefoglalását értékelte bizottság.
A bemutatókat követően a School Drink Kft.szendviccsel, ásványvízzel kínálta a versenyzőket és tanáraikat.
A verseny résztvevői és tanáraik szakmai előadást is hallhattak, amelynek témája az IXAM és TELC nyelvvizsga rendszerek bemutatása volt. A prezentáció kitért a vizsgatípusok írásbeli és szóbeli feladatainak részletes ismertetésére, az értékelési struktúrák bemutatására. Hasznos tanácsokkal gazdagodhattak a jelenlévők a sikeres vizsgához szükséges tudásszint megszerzését és elérését illetően. A résztvevő középiskolás diákok és felkészítő tanáraik tájékoztatást kaptak a vizsgaidőpontokról, jelentkezési határidőkről, továbbá a részvizsgák letételének lehetőségeiről.
Az eredményhirdetés során négy csapat került díjazásra, akik oklevelet és könyvutalványokat vehettek át. A rendezvény keretében valósult meg a Kaposvár-Somogy Megyei Tehetségsegítő Tanács nyelvi tagozata által rendezett Fordító verseny díjkiosztó ünnepsége is.
A rendezvény a Kaposvár-Somogy Megyei Tehetségsegítő Tanács elnöke, Sárdi Péter gondolataival zárult.